Rég adtam már életjelet magamról, gondoltam akkor már gasztrobloggerkedek egyet.
Amúgy még tart az arany középút megtalálása projekt, inkább kevesebb sikerrel mint több, de már bevetettem a titkos módszeremet, ami remélhetőleg cirka 2 hónap múlva ki is fejti a hatását, addig meg próbálok nem elcsábulni mindenféle izgató étek felé.
Szóóval, néha rámtör az alkotási vágy, és a gasztronómiai tudásomat mélyíteni kívánó kreatív énem, így volt ez tegnap is. Régóta ki akartam próbálni az amerikai palacsintát, bár igazából tökegyedül még simát se csináltam, de mi az nekem ugye, bennem van az erő :) Van egy újabb média-vezérelt fogyi program, az Ez zsír!, ami szerint én 1551 kalóriás napi kajálással lefogyok 59 kilóra, hát izé, úgy legyen, nade nem is az a lényeg, hanem vannak ott frankó kis receptek, videóval az olyan degeneráltak számára, mint én. Ihol van az amcsipalcsis.
Ha már odafigyelünk a súlyunkra ugye, illenék nem cukorral és liszttel nyomulni. Buday se fog így lefogyni az életbe se ha mind megeszi ezeket amit főz, de az legyen az ő baja. Szóval én eritrittel és fele zabpehelyliszttel csináltam, először nem akartam az egészet abból, sok volt a bizonytalansági tényező, de így utólag szerintem menne az teljesen is. Az eritrit természetes édesítő, olyan mint a xylit csak nincs benne kalória, vagyis alig.. És a vércukrodat se bassza fel az egekbe. Sőt sehova se. Eritrit lájk.
A kompromisszumos Amcsi Pál készítése közben sikerült két konyhai eszközt is gallyra vágni, ez a tegnapi nap nem volt az én napom amúgy se... Merugye aszongya a recept, vagy a buday, hogy verjük fel a tojásfehérjét keményre. Jóvan, erre való a robotgép (a feladat-eszköz párosító képességem kiváló, el kell ismerni), be is izzítom, robotol meg minden, csak mért berreg ennyire, olyan mintha akadna az edénybe.. Különböző próbáknak vetettem alá, úgymint edényből való totális kiemelés, és meg kellett állapítanom, hogy még mindig berreg, így le is vontam a gyors következtetést, miszerint nem az edénybe akad. Aztán már annyira szenvedett hogy alig ment, jóvan mondom eddig tartott a pályafutásod, még jó hogy csak otthonról nyúltam nem kellett érte súlyos ezreket kiadni (szám szerint vagy 3 lehetett szegény...) Robotgép over, jön a kézi erő, ami meg kell mondjam hagy némi kívánnivalót maga után, a csuklómozgásom nem túl kifinomult.. Na majd gyúrok erre is a kondiban. Na csak sikerült valami habfélét kiszenvednem magamból, mondom Ez zsír! Aztán jött a következő probléma, a vaj paradoxon. Hogy a picsába keverjem azt habosra amikor az istennek se akar szétjönni és ragad össze-vissza? Na mondom haggyatok békén, robotgépem nincs de van mikrohullámú sütőm, az majd megoldja a problémát! Cucc betesz, 20 mp múlva kivesz, cucc folyik, Ez zsír! (már megint, és most tényleg) Az egyetlen mellékhatás a habos helyett folyós állag lett, nade valamit valamiért. Összekutyultam még a többivel, és belekerült a lényeg is, a titkos hozzávaló, az ízlelőbimbók kényeztetője, a narancshéj! Azt ne hagyjátok ki semmi esetre se, és le kell szarni hogy mennyi vegyianyaggal lett lepermetezve az a szerencsétlen narancs, ennyit még lehet áldozni a hedonizmus oltárán! Fúú, isteni lett tőle a cucc, más sütibe is simán bele lehetne tenni szerintem. Mondja a profi :) Na a kisütés is jól ment, csak az uccsót szaggatam szét kicsit, de az még belefér. A tefáledényem viszont nem lenne ilyen jó véleménnyel a processzről, mivel a fém palacsinta forgató eszközzel nem jöttek ki olyan jól, elég rendesen belevájt a lelki világába... Szóval robotgép over, tefáledény over, de Borsika boldog mert csúszik le a torkán a fincsi lekváros palcsi, nyamiii :)
Fényképet nem csináltam, tudom lúzer vagyok, micsoda gasztroblogger az ilyen, de akkor még nem voltak ilyen irányú ambícióim a projektet illetően. De azért próbálom írásos formába önteni a végeredményt: dupla adagból lett 7 darab, kb. 10 centi átmérőjű sárgás-barnás foltos placsni. Jó étvágyat! :)
Na de ennyiben nem állt meg a tegnapi zsenialitásom, sőt, ez csak a bevezető volt! Szép és jó volt ez a 7 darab palcsika, de a másnapi ebéd gondomat valahogy nem oldotta meg. Aztán elmentünk shoppingolni, és az intuícióm a húspult felé vezetett... Ott elmorfondíroztam cirka 10 percet, hogy miaszart csináljak, aztán maradtam a csirkecombnál, az legalább gyorsan megvan, befűszerezem és kész, a többit megoldja a hő. Na igen, de ahogy lenni szokott, az az 5 percesnek tűnő munka fél órásra sikeredett, mert ha már csinálok valamit, csináljam jól. Nade milyen legyen az a csirke? Valahol hallottam, hogy a citromos csirke az jó, nameg a citronyt amúgyis lájkoljuk. Jóvan, de azon belül hogy? Rákerestem a neten, ott mindenféle bonyi és hosszadalmas eljárást találtam, mondom a szarakodásnak most nincs helye este fél 10-kor, csinálom my way. Azaz: citromlé, só, bors, fokhagyma, oregánó. Belefektettem a combikat egy tepsibe, közéjük meg ment lilahagyma, alma, és egy kis mexikói zöldségkeverék a fagyasztóból. A sütési időről se volt sok fogalmam (ja elfelejtettem említeni, hogy életem első sültcsirkéjéről beszélünk :D), de régen sok tepsis krumplit csináltam, annak is kellett háromnegyed óra minimum, mondom akkor ráérünk. Másfél órát sült végül, uccsó fél óra alufólia nélkül, az kicsit sok volt mert a zőccség kicsit odaégett, de a hús nem, amit sikerként könyvelek el :)
A végeredmény meg valami frenetikus lett, nem tudtam volna elképzelni se hogy csirkéből ilyet is ki lehet hozni! Pedig azt hittem, hogy vagy elfokhagymázom vagy sótlan lesz vagy nem sül át/odaég, de egyik se, és a citromtól meg a többitől annyira kurvajó ízorgazmus lett belőle, hogy álmaimban se gondoltam volna hogy én ilyenre képes vagyok... Sokkal jobb így mint a hagyományos sült csirke, és a műszarokkal meg fűszersókkal meg maggi ízfokozós anyámkínjával készített valamiktől is sokkal-sokkal jobb! Szóval a nátrium glutamát elmehet a picsába, de azért belegondoltam, hogy ha én még erre nátrium glutamátot is teszek, akkor tuti elalélok és újra kell éleszteni...
Na hát ez volt a tegnapi termésem, úgy látom van helyem a konyhában, és nem csak a mosogató mellett :)
Persze kissé elfogult vagyok magammal szemben, és sztem újabb 1 hónapig az anyám kosztját fogom enni, de ami jó az jó, ennyi :)
